5 dolog, amit nézz át félév után gyermeked iskolatáskájában!

A félévi bizonyítványt már minden elsős gyerek megkapta, és ti, szülők nyilván büszkén írtátok alá, hiszen ez volt a legelső bizije a "nagy iskolásnak"! Reméljük, hogy gyermeked ugyanolyan kíváncsi szemekkel szalad reggelente a barátaihoz, ahogyan szeptemberben tette - és ha így van, akkor már ebből is tudhatod, hogy jó helyen van, a többi pedig a következő évek feladata még! 

Most azonban néhány fontos teendő vár rád az iskolatáska és a tanszerek kapcsán - ideje ellenőrizni néhány mindennapi használatban lévő iskolaszert!


 

Iskolatáska pántjai

Szeptember óta gyermeked akár több centit is növekedhetett, érdemes lehet ezért átnézni az iskolatáska beállításait, és ellenőrizni, hogy gyerkőcöd magasságának és testalkatának megfelelő legyen minden vállpánt beállítása

A mágneszáras és a világító csatos iskolatáskák középső pántját szabályozd gyermeked magasságának megfelelően - és fontos, hogy mindig legalább 2 pántot fogjon át a szabályozó tépőzárja.

Az iskolatáskák vállánál található szabályozó segítségével állítsd be úgy a táskát, hogy teljes felületével gyermeked hátához illeszkedjen.

A csípőnél található szabályozóval pedig úgy állítsd be az iskolatáskát, hogy a derékpárna a gyerkőc háthomorulatába illeszkedjen.

FONTOS! Ugyanígy ellenőrizd a mellkaspántot is, hogy ne legyen sem túl laza, sem túl szoros.

 

 

Ceruzák állapota

A színes ceruzák és grafitok egyaránt fogyóeszözök egy elsős kisgyerek tolltartójában - sokszor azonban nem szólnak a gyerkőcök maguktól, hogy már csak mini méretűvé töpörödött ceruzákkal írhatnak és rajzolhatnak, érdemes ezért időről időre ellenőrizni a tolltartókat. 

Válassz háromszögletű, ergonomikus kialakítású ceruzákat, legjobb, ha gripes felületűek, mert azokat könnyebb megfogni, tartani, nem csúszik a gyerekek keze rajta

Színesekből válassz bátran vastag és vékony típust is: a vékonyakkal szép, aprólékosan ki tudják dolgozni a rajzokat, a vastag ceruzákkal pedig könnyedén és gyorsan lehet színezni a nagy felületeket.

 

Hegyező éle

A hegyezők kapcsán van egy rossz hírünk: bármely gyártó termékét választod, a hegyező éle mindenképp elkopik néhány hónap alatt. Ha azt látod, hogy gyanúsan sok ceruza törik hegyezés közben és már nem szép simára hegyezi a cerzákat, hanem "sorjásra", akkor gyanús, hogy elkopott a hegyező éle, és cserélni szükséges. 

 

 

Füzetek

Szamárfülesek, salátaszerűek és gyűröttek gyerkőcöd füzetei? Akkor nagy valószínűséggel nem ARS UNA füzeteket választottál számára szeptemberben! Viccet félretéve, nyilván egy kis időbe telik, amíg kialakul az iskolatáskában a tanszerek bepakolásának módja és megfelelő sorrendje. Addig, ha valóban nagyon gyűrődnek a füzetek, és folyton mindegyik összecsúszik, akkor érdemes füzetboxba pakolni őket, és úgy kerüljenek az iskolatáskába. Így elkerülhetőek a szamárfülek, és gyermeked füzetei egész évben szépek, esztétikusak maradnak.

 

Tankönyvek és füzetek borítója

Ha a tanév elején hagyományos módon kötötted be gyermeked tankönyveit és füzeteit, úgy a borító félévkor már talán elszakadt, sok esetben lemállott, csúnya és rendezetlen így a gyerkőc felszerelése. Ha eddig nem hallottál róla, akkor ismerd meg most az ARS UNA öntapadós tankönyvborítót és A/5 méretű füzetborítót, amelyekkel csupán néhány mozdulat a könyvek és füzetek bekötése. Nem kell hozzá sem különösebb kézügyesség, de még csak extra jógamozdulatok sem - csak egy olló, és némi idő!

Reméljük, hogy néhány szemponttal tudtunk segíteni nektek, hogy a második félév is gördülékenyen teljen, és gyermeked Ars Una iskolatáskája és iskolaszerei hasznos segítőtársak legyenek az iskolai mindennapok során! 

Ha jó ötleteket nyertél a blogbejegyzésből, add tovább másnak is bátran!