Célok, ügyek, amelyek fontosak nekünk

 

Vannak célok, amelyek valóban fontosak – neked, nekünk, nektek. Vannak ügyek, amelyek mellett teljes szívvel kiállunk. Vannak szervezetek, amelyeket évről évre támogatunk, mert úgy érezzük, hogy fontosak számunkra, hiszen valóban jobb hellyé teszik a világnak azt a pici szeletét, amelyre hatásuk van, ahol ők dolgoznak.

Az általunk támogatott számos alapítvány között kiemelt fontosságú a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány és a Magyar Református Szeretetszolgálat. Mindkét szervezet lelkiismeretes és kitartó munkáját évről évre többszáz iskolatáskával és kiegészítő tanszerrel támogatjuk annak érdekében, hogy a lehető legtöbb gyermek számára segítsünk szeptemberben minőségi, szép tanszerekkel kezdeni az új tanévet.

 

 

Igazgyöngy Alapítvány

L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy alapítója friss diplomás tanárként egyik első óráján azzal szembesült, hogy az egyetemen szerzett tudása nem lesz elég egy olyan osztályban, ahol a gyerekek többsége hátrányos helyzetű, túlkoros – egyszóval: problémás.

Egy kevésbé elhivatott pedagógus talán felemelte volna a hangját, hogy figyeljen rá ez a csapatnyi „macerás” gyerek, akiket általában mindenki került vagy elutasított, hiszen ilyenkor már nehéz beavatkozási pontokat, motivációt találni. Nóra ezért fogta magát és elővette a másik szenvedélyét: leült rajzolni. Mivel kézenfekvő megoldás volt, a gyerekeket kezdte el rajzolni, akik először csak meglepődve nézték az elkészült rajzokat, aztán megdicsérték és végül kedvet kaptak, hogy ők is csináljanak valamit.

Olyan feladatokat talált ki, amelyek hamar sikerélményhez juttatták a gyerekeket, ami nyilván azzal járt, hogy jól érezték magukat az órákon, ezért már szívesen mentek a délutáni szakkörre is. Nem az volt a cél, hogy művészek távozzanak a foglalkozások után, de a művészet eszközeivel kellett előcsalogatni a hatékonyságot, az odafordulást.

A jelenlegi munkájuk alapjait jelentette a felismerés, hogy a rajz, az alkotás nemcsak a vizuális kommunikáció miatt fontos, hanem annál sokkal lényegesebb személyiségfejlesztő folyamat, amelynek hatása minden tevékenységben megmutatkozhat.

1999-ben Berettyóújfaluban megalakult az Igazgyöngy Alapítvány, és 2000-ben megnyitotta kapuit az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola.

2009-ben aztán komplex fejlesztő programba kezdtek, amelyben az oktatás- családgondozás, közösségfejlesztés – intézményi együttműködés hármas pillére a meghatározó. Megpróbálják megkeresni az összes beavatkozási pontot, és erre a közösség bevonásával hatást gyakorolni. A skála nagyon széles, a családoktól a településfejlesztésig átfogja a problémát. A helyszín Told, ami egy nagyjából 270 fős zsákfalu az ország keleti határánál.  Az Igazgyöngy munkahelyteremtő, közösségformáló erőként több helyi munkatársat alkalmaz, az alkalmi munkavállalók száma is egyre nő.

Az Igazgyöngy Alapítvány olyan komplex esélyteremtő modellt alkotott, amely a társadalom perifériájára szorult, szegregátumokban élő családoknak segít jövőképet adni, integrálódni. A megoldás sajátossága a problématérkép elkészítésén alapuló tervezés, amely időben egyszerre, összehangoltan működik.

 

 

Magyar Református Szeretetszolgálat

A Magyar Református Szeretetszolgálat egy református hátterű, keresztyén alapértékekre épülő közhasznú, karitatív szervezet, mely 2006 óta működik. Nemre, vallásra, politikai hovatartozásra való tekintet nélkül, a rászorultság elve mentén segít elsősorban a Kárpát-medencében élő nélkülöző emberek számára. Emellett számos külföldi missziót szerveztek az elmúlt években, hogy a természeti és humanitárius katasztrófák által sújtotta térségekben segítséget nyújthassanak.

 

 

Éves szinten több tízezer nehéz körülmények között élő gyermek és család számít a szeretetszolgálatra legyen szó szociális segélyezésről, fejlesztésről vagy épp gondoskodásról. Legismertebb programjaik közül néhány: Szeretethíd, Szeretetdoboz, Nyilas Misi Ösztöndíj, Mentő Maci program.

A Magyar Református Szeretetszolgálat hosszú évek óta minden nyáron meghirdeti tanszergyűjtő akcióját, amelyhez az Ars Una idén is csatlakozott. A „Radírozzuk ki a különbségeket” címet viselő kampány célja, hogy adományaik segítségével a nehéz helyzetben lévő családok számára csökkenteni tudják az iskolakezdéssel járó kiadásokat.

Az alapítvány az összegyűlt adományoknak köszönhetően 2021 augusztusában 1197 diákot támogatott iskolatáskákkal és az életkoruknak megfelelő tanszerekkel. Az adományok itthon 62 településen kerültek kiosztásra, valamint Kárpátaljára is eljutott 100 megtöltött iskolatáska szeptemberi iskolakezdésre.